""

Ismét összeülhettek az 1972-es Miami Dolphins tagjai, ugyanis idén se fog egy csapat se az örökségükbe lépni, vagyis az utolsó hibátlan csapat is elszenvedte első vereségét a szezon során.

Az AFC West rangadóján belül az eddig legyőzhetetlennek hitt Kansas City Chiefs elszenvedte szezonbeli első vereségét a Denver Broncos otthonában, a főnökök 10 ponttal maradtak alul a vadlovakkal szemben. 

Magára talált a Tampa Bay Buccaneers, miután a múlt héten behúzta első mérkőzését, az Atlanta Falcons is mehajolt előttük. 

Nem járt hasonló módon a Jacksonville Jaguars, amely az Arizona Cardinals ellen kapott ki hazai pályán.

""

Az NFC East egyik legfontosabb mérkőzésén ismét remekelt a csoport első helyére ugró Philadelphia Eagles irányítója, Nick Foles, aki igaz nem adott pontot érő átadást, de ismét közel 300 yarddal segítette csapatát a Washington Redskins elen. 

Viharos mérkőzést rendeztek az AFC North-ban, ahol blokkolt punt-ok mellett számos őrületet láthatott a közönség a Cincinnatti Bengals és a Cleveland Browns meccsén.

Ugyancsak a vihar volt a főszereplő Chicagóban, ahol még a Soldier Field-et is ki kellett üríteni az első negyed alatt, amikor a bajnoki címvédő Baltimore Ravens 10-0-ra vezetett. A folytatásban már magukra találtak a medvék és hosszabbítás után egy mezőnygóllal döntötték el a találkozó sorsát.

Drámai véghajrá volt a forduló hétfő esti rangadóján, ugyanis hiába volt Tom Brady kezében a New England Patriots győzelmének a kulcsa, a Carolina Panthers védőegysége hatástalanította a próbálkozást, vereséget mérve Bill Bellichick legénységére.

AMERIKAI FUTBALL
NFL-Alapszakasz, 11. forduló:
Tennessee Titans – Indianapolis Colts 27-30
Buffalo Bills – New York Jets 37-14
Chicago Bears – Baltimore Ravens 23-20 (hosszabbítás után)
Cincinnatti Bengals – Cleveland Browns 41-20
Houston Texans – Oakland Raiders 23-28
Jacksonville Jaguars – Arizona Cardinals 14-27
Philadelphia Eagles – Washington Redskins 24-16
Pittsburgh Steelers – Detroit Lions 37-27
Tampa Bay Buccanneers – Atlanta Falcons 41-28
Miami Dolphins – San Diego Chargers 20-16
New Orleans Saints – San Francisco 49ers 23-20
New York Giants – Green Bay Packers 27-13
Seattle Seahawks – Minnesota Vikings 41-20
Denver Broncos – Kansas City Chiefs 27-17
Carolina Panthers – New England Patriots 24-20
szabadnaposak: Dallas Cowboys, St. Louis Rams